Tessék, csak tessék humort fogyasztani!

Pontosan egy hónapja írogatom ezt a blogot. Amikor éppen kedvem, és annak tetejében mondanivalóm is van. Rengeteg minden megváltozott azóta bennem és körülöttem. Például távolra került a közel, és közel lett a távol (mint a Neonton-dalban)…

Újraolvastam ama első blogbejegyzésem, és láttam akkori önmagamon a félelmet. De láttam ugyanakkor a humor pislákoló lángját is, amellyel ösztönösen igyekeztem elnyomni a félelmet. 

Mintha valamiképpen éreztem volna, bár akkor még nem volt tudatos bennem az, hogy nem a járvánnyal kapcsolatos mindenféle agymenések kutatgatásában, elemezgetésében és szajkózásában, hanem az iróniában és öniróniában van a tulajdonképpeni gyógyszere ennek a félelemnek. 

Hogy mitől féltem? Röviden: mindentől, beleértve alaposan és körültekintően a saját árnyékomat is. De azt is észrevételeznem kell, hogy azóta jó hosszú, belső utat tettem meg – mindenféle hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel –, ez idő alatt pedig egyetlen dologban nem kételkedtem: abban, hogy nevetni kell. 

Persze, volt, amikor sikerült ez, és volt, amikor meg nagyon nem. De attól még hősiesen kitartottunk egymás mellett... Én meg a humor...

Hogy miért kell nevetni mindenen? Hát azért, mert ennél gyilkosabb ellenszere  tényleg nincs a pániknak, a félelemnek, annak a roppant komolyságnak, amellyel a döntéshozók próbálják átnyomni a leggagyibb őrületüket is, ráadásul úgy, hogy önmaguknak gyakorta ellentmondanak.

Azért is kell nevetni, mert közben azt is látjuk, hogy mi minden áll rajtunk, és mennyi sok más minden nem. 

Nevetni kell például a mindenféle statisztikákon, amelyek azt mutatják, hogy kik azok, akik nagyon nagy valószínűséggel a vírus áldozatai lesznek. Mert miközben a 100 évesnél idősebb emberek meggyógyulnak, a 16 éves és 26 éves, (ismert) alapbetegséggel nem rendelkező emberek belehalnak ebbe a megfoghatatlan akármibe… Na, erre tessék egy jó elmélettel előrukkolni! Ja, hogy nem lehet? Hát az az igazság, hogy eddig sem volt éppen minden racionálisan megmagyarázható, azonban rohanás közben nem vettük ezt észre…

Nevetni és humorizálni kell azért is, mert így a média selejtesebbik fele (amely soha nem is volt, és most sincs karanténban) nem tudja meggyökereztetni bennünk a nagyon jól tejelő szorongást.  Mert ha a pandémiából pandákra jellemző, általánosodó társadalmi szokás lesz, a karanténból meg egy nagy színpad, amelyen mindenki előadja, hogy mit tud (Lockdown Got Talent), belőlünk pedig D-vitamint szedő szobanövény, amelyet bonyolult érzelmi világa hol lehervaszt, hol pedig felvirágoztat, akkor nem lehet nekünk eladni éppen akármit…

Nevetni kell és humorizálni a maszkviselésen, azon, hogy a saját árnyékunkat is lefertőtlenítjük úgy, hogy 5 napja ki sem jártunk személyre szabott karanténunkból (jelen!), azon, hogy valamennyi rádió naponta többször is megtanítja a higiénia alapszabályait, amiről a kormány azt hiszi (és némiképp igaza is van), hogy az őseink nem tanították meg nekünk. 

És akkor következik az a kategória, amelyen egyszerre kell nevetni, de kell kritizálni is: a hatóságok irdatlan komolysággal leplezett, tudálékos ismerethiánya, olykor cselekvésképtelensége, és súlyos felelőtlenségeit leplező szigora, a csokorba köthető halványlila ibolyáikról már nem is beszélve.

És nevetnünk kell továbbá azért is, mert jelenleg ez a legjobb módja átmentenünk magunkat és jó hangulatunkat egy olyan jövőbe, amelyben már nem félünk a bizonytalanságtól. 

Hiszen ebben, a nagy elmélyülésekre alkalmas időszakban immár kezdtük pontosan látni azt, hogy mi áll rajtunk, és mi nem. Kár volna ezeket a különbségeket holmi manipulatív kamuhírekkel elnyomni, ahogy azt nálunk gyakorta szokás. 

Hogyan tudjuk ezeket nevetés közben, nevetve kiszűrni? Hát úgy, hogy végigfuttatjuk a szoftunkon, hogy egytől tízig terjedő skálán mennyire lenne fontos számunkra az, hogy a nekünk hírként „feltálalt” fantasztikus csodaszerek és -megoldások igazak legyenek. Mert minél közelebb állnak ezek a tízhez, annál biztosabb, hogy csupán manipuláció áldozatai vagyunk… 

Szóval, nevessünk minél több dolgon (ami másoknak nem fáj, nem bántja őket és nem teszi őket kisebbé, vagy ezáltal kiszolgáltatottabbá), nevessünk a lenőtt hajunkon, az utcai ruháktól roskadozó, egy hónapja stoppon lévő ruhásszekrényen, de a tele hűtőszekrényen is, amely „pandémiás” elmeállapotunk azonnali gyógyszere. 

Nevessünk egy jót azon is, hogy a leghatékonyabb környezetvédelmi intézkedésnek az bizonyult, ha egyszerűen eltávolítjuk az embert a környezetből. Ezt még maga Greta Thunberg sem tudta volna ilyen jól és frappánsan kitalálni…

És végül nevessünk egy jót főként azon, hogy amit a világ összes koponyája, szürkeállománya, szürke eminenciása, intelligenciája és tudományos akadémiája évtizedek alatt nem tudott volna kitalálni – hogyan kell az élet összes területén, világszerte gyökeres változást egyszerre és visszafordíthatatlanul előidézni? –, azt egy agy nélküli, pénztelen, ismeretségi körökre fittyet hányó vírus pillanatok alatt elintézte, nyélbe ütötte… 

Hát, ha még ezen sem tudunk egy jót nevetni, akkor tényleg nem tudom, hogy hová lett a humorérzékünk...