Örömeim színe és fonákja

Gyorsan leírom ezt ide, mert mostanság annyira bizonytalan minden, hogy az is lehet, két óra múlva már nem azt fogom érezni, gondolni, amit most…

Ez itt most arról fog szólni, hogy mennyi jót hozott ez az elvonulós, magunkba fordulós időszak: azt hiszem, hogy életemben nem alkalmazkodtam ilyen gyorsan, nem láttam ennyire tisztán, mint az utóbbi két hétben. Már az elején „kegyelmi időszaknak” neveztem ezt az általános visszavonulást, és – láss csodát! – éppen ezt is hozták el eddig ezek a napok. 

Letisztultak az emberi kapcsolataim, ezzel párhuzamosan annyi törődést és együtt gondolkodást, együttérzést tapasztaltam meg szinte mindenki részéről, amennyit eddig még soha, akitől meg nem ezt kaptam, annak is megvolt a maga szerepe, helye ebben az új összhangomban. Minden szembesülés, amit eddig halogattam valamely „racionális” megfontolásból, most terítékre került, és – ha drasztikusan is –, de megoldódott. Jól van ez így!

Azt is nagyon hamar megtanultam, hogy a saját hangulatomért, a napjaim „kipárnázásáért” csakis én felelek, és ha kell, rövidre tudom zárni azt, ami visszahúz az összhangom kialakításában, fenntartásában. Szóval, ilyen bátor és optimista soha nem voltam még.

Érzem az embereket több száz és ezer kilométer távolságban is – jó és rossz értelemben. Megfogadtam magamnak, hogy a megérzéseimet nem dobom sutba ezután és magyarázom ki valami tarthatatlanul racionális maszlaggal. Ez a „békeidőkben” nagyon hasznos lesz! 

Csak annyi az egész, hogy most az átlagnál is többet aggódom a szüleimért. Próbálom ezt valamiféle racionális keretek közé zárni, ellenőrzés alatt tartani, és ha nagyon mélyre megyek ebben, akkor én most – sok más emberrel együtt ezen a földkerekségen – a gyökereimet szeretném biztonságban tudni. 

Ez némiképp beárnyékolja az általános, újdonsült feng shui-omat, de közben megpróbálom nagyon tisztán látni, hogy hol és mi az én szerepem ebben, nem belebolondulni az új rendszerekbe, szabályokba, belegabalyodni az óvintézkedések hálójába, nem túllicitálni a perspektívákat. 

Aki meg ennek a prioritásnak a szemmel tartásában valamiképpen akadályoz, azt most egyszerűen lepattintom… mint a macskát szarni, vagy mint a taxiórát. Ennyire egyszerű ez!

Szóval, ezt leszámítva sokkal tisztább, egyszerűbb minden, és ez nagyon sokat segít. Mert eddig elvesztem a felesleges filozófiákban, a saját hiszékenységemben és túlpörgetett, túlnyúzott – már-már önveszélyes – toleranciámban. 

Ez most mind az ajtón kívülre került és jó helyen van ott! 

Majd fertőtlenítem, spriccelek rá egy kicsi szeszt, mondjuk...