Gondolatok a falanszterben

A barátnőm bölcs asszony, nő. Most éppen állandó fejlődésben lévő karanténos házi tündér. Szülei egy világégés túlélői voltak, így tőle már meg sem kérdem, hogyan tud jobbára úgy tekinteni erre az egész járványra, hogy „na igen, ez van, s akkor mi?” Hogy ne tekintene rá így, hiszen ha felmenői nem tértek volna haza épen a lélekvesztőből, akkor mi most nem beszélgetnénk. Ennyire egyszerű (vagy nem, de valahol talán mégis).

Ma egy elég konkrét kulturális kérdés kapcsán hívtam fel (Jézusról is beszélgettünk egy kicsit), de persze két nő igen hamar ki tud lyukadni a nagyon praktikus kérdéseknél, a hétköznapoknál, és annál, hogy melyek most az „esélyeink”, úgy általában a járványt tekintve.

Mérsékelt fatalizmusunkról biztosítottuk egymást éppen, és akkor elmondta nekem az elmúlt időszak legmegnyugtatóbb mondatát: „Ha a lezuhanó repülőn az embernek rajta kell lennie, akkor rajta lesz. Ha meg nem, akkor pedig megbotlik a fürdőszobában…” – mondta mindenféle nyomatékosítás nélkül. S mivel nem akart különösebben meggyőző lenni, ezen úgy elméláztam.  Igen, hát ennyit ér most a mindenféle pánikunk, és kontrollmániánk, mint a „lezuhanó repülőktől” való félelmünk, amelyen vagy rajta ülünk, vagy nem… Megnyugodtam. Én azt hittem eddig, hogy tehetek bármit is ebben a tekintetben. De nem, ez nem így van.

No, de el kell még mondanom itt azt is, hogy két olyan nő, aki napokig dekkol egyedül és bonyolítja a napi rutinját, nagyon szépen össze tudja rakni „szabadidejében” a kinti (vagy most épp benti puzzle-okat), és azt, hogy kábé miről szólnak a dolgok emberek életében. 

Az egyik ilyen megállapításunk az volt, hogy két változásból lesz nálunk is elég sok karantén után: válásból és karantén-bébiből. Mert most tényleg kiderül majd, hogy mi működik és mi nem az emberi kapcsolatokban. A lényeg az: mindkét esetben lesz valamiféle eredmény (de aztán az is lehet, hogy túlságosan sokat gondolunk az emberek őszinteségéről, határozottságáról). 

Hogy a karantén-bébi miből lesz (hát sok mindenből: szerelemből, számításból, véletlenből, unalomból – én erre a háromra tudok most gondolni hirtelen, de a lista bővíthető), az itt most nem különösebben érdekes szociológiai kérdés. 

Sokkal érdekesebb lehet az, hogy válás például miből lehet… Nos, az már sokkal rétegzettebb, mert  a barátnőmmel azt is összeraktuk, hogy ez a karantén tulajdonképpen azokat a dolgokat ugraszthatja ki, gyorsíthatja fel, amik eddig sem működhettek. Magyarán: akár egy későbbre időzített bomba is robbanhat most, ami eddig csupáncsak ketyegett, mert volt távolság, nem kellett éjfélig hazamenni, lehetett túlórázni... És akkor most tér és idő beszűkül, szembe kell nézni azzal, ami van.

Másik csapdahelyzet lehet, hogy most az általános slamposság is felütheti a fejét, a dobozból éppen kilépő cicababa nehezen imitálható. Ehhez pedig a hímegyedek sejthetően nem nagyon lehetnek hozzászokva. Mert ugye, hova lett az „all inclusive” nő, aki minden is volt, főleg ápolt: lenőtt a haja, a manikűröse is bezárva, és a gyermekek sem mennek iskolába, óvodába, hogy lenne egy kis relax. 

 És akkor tovább már nem is sorolom…

Szóval, nagyon röviden: ez lenne annak a falanszternek a társadalomképe, amelyet két nap múlva éppen egy kerek hónapja nyúzunk, ki így, ki meg úgy. 

A barátnőmmel való pletyózáskor a fent leírt témákon fél óra alatt lazán végigsüvítettünk, szaporán raktuk össze a puzzle-t, és mindjárt milyen „szép” és sajátos 1984 kerekedett ki belőle 2020-ra átültetve. Lehet, hogy javasolok neki majd tematikus beszélgetéseket, amelyekben egyéb ügyeket is megvitathatunk. 

Mondanám, hogy utána írunk majd közösen egy sci-fi regényt, együttes Orwellaként, de az éppen íródik mindenikünk életében. 

Úgyhogy nem sokan olvasnák el…