Egy „játék”, amelyben mindenki veszít

Régóta nem foglalkozom hazai közéleti témákkal, csak rontják az általános feng shui-omat, és akkor meg mi hasznom lenne rajtuk rágódni?  Csak BBC-t meg CNN-t olvasok, hallgatok, nézek, és sokkal jobban tudom, hogy mi történik a világban, mint idehaza. Ez egyáltalán nem zavar.  Sőt. Másfél évtized után megengedhetem magamnak, hogy mosogatás közben, egyetlen rádióműsorból szerezzem be az éppen szükséges hazai „tudnivalókat”. Elegem is lesz belőlük menten...

Az utóbbi napokban azonban felbukkant egy vallási, közéleti kérdés, amelyről jelenségként is lehet beszélni. 

Ismeritek azt a mesét, amelyben a meztelen király új ruhájáról beszél mindenki? Nos, ez is ilyen, nekem meg – ha nem volna komoly a tét – leginkább nevetnem kellene. Annyira röhejes ez az egész valójában.  És most már tényleg nem vagyok biztos abban, hogy egy ilyen társadalomban szeretném felnevelni a gyermekem…

A téma tehát az: ki-ki hogyan ünnepli a saját húsvétját, miben állnak és mutatkoznak meg a „privilégiumai”, és mit tesznek ilyen ügyben a politikusok, különböző döntéshozók? Nos, azt is mondhatnám, hogy ami mostanra mindebből kiderült, egyáltalán nem meglepő. De egy icipici dolog mégis „átrajzolta” a helyzetet: karanténból nézvést a dolgok sokkalta élesebben látszanak, mintha normál üzemmódban figyelnénk a dolgok alakulását. Némiképp súlyosabbak, jelenségszerűbbek.

És akkor nézzünk is rá az igazi témára: hogyan használják fel a vallást a világi és vallási döntéshozók, akik azt hiszik, hogy most is be lehet etetni az embereket – egy majdani politikai siker roppant homályos perspektívái érdekében – pont ugyanúgy, mint máskor? Hogyan kapcsolódik rá tévesen a témára egy teljes társadalom a maga karanténos kanapéjáról?

Erről a kanapéról mindenki elindult egy virtuális keresztes háborúba. Ennek látványa számomra igazán vicces, sőt, módfelett röhejes volt… Ugyanakkor egy kicsit szomorú is.

Na, de nézzük csak szereplőnként ezt a játékot, amely egy „lose-lose situation” (vesztes játék) tulajdonképpen, bárhonnan nézzük. Ez az én kanapémról hihetetlen szépen kirajzolódik. 

Mit veszít az államvallás?

Az államvallásnak az eddigiekben jobbára sikerült eltitkolnia (nem előttem, hanem a hívei előtt) azt, hogy semmi nem érdekli jobban a pénznél és a politikai befolyásnál. Az ember fogyóanyag, amelyet erre is meg arra is lehet használni. Bár nem sokan látták ezt: most nem is a politikum számára, hanem az államvallás exponensei számára volt nagyobb a tét. 

Ez pedig az volt, hogy az embereknek itt egyáltalán nem szabadott volna rájönniük arra, hogy ők SZIMBÓLUMOKKAL üzérkednek tulajdonképpen, és a házi oltár meg az azon lévő ikon, most is,  de a későbbiekben is, pontosan ugyanolyan jól megteszi, mintha az ember „covidos” szenteket illetne imádatával a templomokban, járványidőben.  

Nos, minél jobban harcoltak e felismerés ellen, annál inkább kiderült, hogy azért a 21. század, kínkeservesen és mindenek ellenére, mégis megérkezett a hazai társadalomba.  Ja, és egy bónusz is van a dologban: az államvallás nem egy papját hallottam azzal ellentétes véleményt kifejteni, mint amit a fősodor szajkózott. Tehát a „fent” és „lent” közötti különbség is nyilvánvaló. Úgyhogy, végül is van egy nyertese ennek a „játéknak”, és az a hazai társadalom figyelmesebbik, árnyaltabban gondolkodó fele. 

Mit veszít a politikum?

Szavazatokat veszített. Már csak abban kell reménykedni, hogy a választói memória kitart a következő választásokig (mondjuk, ha az alternatívákra tekintünk, elsírjuk magunk, de oda most ne tekintsünk, mert ebben a helyzetben felesleges). Mi most nagyon fontos információk birtokába kerültünk éppen. Nem újdonság, de a politikum cinizmusának mértéke mégis az. Erről Székely Csaba Bányavakság című drámájának egyik, nagyon szemléletes sora jutott eszembe, amely valahogy így hangzik: „Te? A bivaly seggéből is képes lennél kinyalni a trágyát, hogy újraválasszanak..”  Nos, itt éppen a bivaly segge nyalt most vissza, egyenesen bele az éppen regnáló kormánypárt képébe. 

Mert nem tudom, hogy milyen statisztikákra, felmérésekre alapozták az idei többségi húsvét „ünnepi forgatókönyvét”, de ebből nem igazán lehetett jól kijönni. Képzeljük el most a nemzeti liberálisokra is olykor-olykor szavazgató aktív lakosság tagjait, amint már két hete győzkötölik a nem aktív lakossághoz tartozó, nem a PNL szavazóbázisát alkotó, ám vallásos szüleiket, hogy az idén ne vegyenek részt a húsvéti szertartáson, hagyják a fenébe, inkább szereznek nekik valahonnan egy kicsi tömjént is, hogy igazi legyen a dolog…

És akkor jön az éppen regnáló kormánypárt belügyminisztere, és azt mondja, hogy a pátriárkával megszerveztek járványidőben egy kültéri eseményt ennek, a járványügyileg legveszélyeztetettebb kategóriának. Hát úgy elküldték az illetőket oda, ahol ők még soha nem jártak, hogy füstölt belé a faruk. És alaposan elküldték, mert magam is végighallgattam erről vagy két rádióadást. 

Nos, ezért kellett az államfőnek kiállnia, és olyan szépen előadnia a forgatókönyvbe beleírtakat, miszerint mindenki maradjon az ülepén. Holott ő is tudott az inkriminált megállapodásról (ezt halkan megsúgom: ő volt az egyetlen, aki ezzel a szöveggel kiállhatott, mert most éppen nincs választási veszítenivalója)…

Mit veszített a non-diszkrimináció?

Abszolút semmit. A minden szintű jogvédők egymást lökdösve igyekeztek „diszkriminációt” kiáltani, és rámutatni arra, hogy itt milyen fantasztikus megkülönböztetés történt egy „másik" húsvét kapcsán. Tisztelt hölgyeim és kevésbé hölgyeim – ahogy ezt egy élő klasszikus is mondaná –, ez olyan, mintha Hófehérkétől irigyelnénk a mérgezett almát. 

A jó, büdös franc akar élni az „egyenlő jogaival” ebben az esetben, és kint sétálni a finom vírusok között vallásos egyenjogúság címszó alatt (mert itt most inkább halni lehet, mint élni vele, őszintén). Szóval, az én szótáramban a „privilégium” és „diszkrimináció” fogalma alatt teljesen más definíció áll, ezekben pedig van egy nyilvánvaló nyertes. Itt egy sincs… Hol van tehát a „privilégium”, hát a „diszkrimináció”? Ja, a szótárban. Ezt pedig ebben a soron kívüli helyzetben nem lehet csak úgy, találomra felütni, és kiolvasni belőle szavakat, amelyek most erre a helyzetre tényleg nem illenek. Annál inkább illik ide viszont Hófehérke mérgezett almája… Itt egy abúzus történt, "ennyi az egész".

Nos, amikor visszatér mindenki a kanapéról indítványozott keresztes hadjáratból, amely továbbra sem döntötte el, hogy kinek igazibb a vallása, akkor lássuk be együtt, hogy egy ilyen, „koslatós” intézkedés (továbbra is az, bármennyit finomítottak rajta) valamennyiünket veszélybe sodor, felekezettől függetlenül. Ebben például nagyon is megnyilvánulhat az „egyenjogúság”, mert ezt a vírus intézi mindenféle szótárak és számítások nélkül… Hagyjuk hát meg mindenkinek a maga vallását békében, én ezt javaslom.

Mit veszíthetnek a hívő emberek?

Röviden: az életüket. De ha jobban odafigyeltek, és otthon is maradnak ma, akkor nagyot nyerhetnek. Most lehetőségük volt rájönni arra is: itt senkit nem érdekel az ő testi épségük, egészségük – sem a vallásos vezetőket, sem pedig a velük paktáló politikumot. Csak a pénzük és a szavazatuk (ott nem számolnak jól, hogy valahogy ehhez élni is kellene, mert különben cumi). 

Úgyhogy teendő egyetlen egy van tulajdonképpen: maradjon mindenki otthon, az imáiba pedig foglalja bele alaposan és számtalan formában azt, hogy „Istenem, segíts, hogy ne kerüljek az egészségügyi rendszer keblére, kezére”, mert itt tulajdonképpen ez a legfontosabb veszély.

Egyben a legfontosabb tét is.

Mit veszítünk mi, mindnyájan?

Hát az összképet tekintve vegyesek a kilátásaink, és attól függ, hogy mi történik a következő két hétben. Ha már hálálkodhatunk a Fennvalónak, hogy túléltük, túl vagyunk rajta, és némiképp biztonságban, akkor rájöhetünk, milyen rossz dolog egy olyan veszélyes társadalomban élni, amelyben az emberélet nem számít, az ember pedig fogyóanyag (vannak benne jó és józan emberek ugyan, de az ő hangjuk nem hallatszik eléggé, kevesen vannak)…

A másik variánst most nem is írom ide, mert én az előbbi felismerés nyújtotta jövőbeli perspektívák függvényében szeretném átszervezni az életem, amikor ez az egész „fizikai eltávolodás” véget ér.  

Ehhez kérem most is, és akkor is tiszteletteljesen a Szent Totem támogatását! 

Mert tényleg ő az egyetlen, aki itt segíteni tud…

A meztelen király új ruháját én már nem tudom méltatni, nincs már ehhez elég fantáziám, azt hiszem... Én, személyesen egy mesterségesen táplált illúziót veszítettem, miszerint idehaza változhatnak a dolgok.