Már a takarítás sem a régi

És pont, amikor olyan a lakás, mint a patika, nem jöhet látogatóba senki, hogy lássa, micsoda kifogástalan… háziasszonyt nyeltem le, és éppen most öklendezem ki, „koronás” időkben.

Szóval, egyezzük meg: szeretem a tisztaságot, de azért nem vagyok az a krónikusan házias típus, aki ha meglát két hajszálat és egy fél porcicát, rögtön rémülettől könnyes szemmel, visítva rohan a porszívóért, hogy „jaj, istenem, mi történt”!

Tehát mindmáig számomra is egészen tűrhető mértékben létezett bennem a tisztaság igénye. Azonban ma rendesen túlzásba vittem: ez már nem is takarítás, hanem purifikáció és ördögűzés és totális megújulás és világmentés is volt egyszerre… 

Hogy lehet örülni minden egyes ablakpucoló spriccelésnek, minden nyavalyás sarok kivikszolásának, minden négyzetcentiméternyi csillogásnak?  Borzalmas...

Már kezdek aggódni: ha még sokáig tart ez az absztrakt krízis, olyan patyolat házi nő leszek, hogy aztán mehetek a pszichológusomhoz, hogy vajon a régi vagyok-e vagy az új? És különben is, mi közöm nekem ehhez az idegesítő tisztaságmániáshoz?  Hogy stílszerű legyek, még TISZTA szerencse, hogy nem lehet kétnaponta kinyalni az összkomfortos, netes barlangomat, mert akkor minden szer elfogy, abban meg több a kár, mint a haszon, mert mehetek ki a „társadalmi távolságtartásba”, sorba állni újabb ördügűző „anyagért”…

Úgyhogy, hála istennek, normál keretek között meg tudom őrizni a legújabb agyrémemet, amelyen csak az segített, hogy miközben projektszerűen kiszárítottam tenyeremen a bőrt, hallgattam a rádiót. Ment a Big in Japan, közben gondolkodtam,  vajon a japán háziasszonyok is megzuhantak-e járványügyileg: ugyanilyen agymenősen sikálják-e lakásaik különbözői szögleteit? 

Aztán jött az Imagine, és láttam a lelki szemeim előtt (imagine all the people), amint az egész világ egyetlen nagy fertőtlenítőben úszik, közben meg a mindannyiunk Covidja haját tépve menekül, ahogy John Lenon kivezényeli eltévelyedett népét a szutyokból, mint Mózes Egyiptomból, és látja, hogy itt már semmi kórokoznivaló nincs, úgyhogy inkább itt hagy bennünket…

A maximális takarítós orgazmust azonban az idézte elő, amikor a gyermekem ovis táskájában megtaláltam egy szunnyadó, elfekvő kézfertőtlenítőt, ami sokkalta, de sokkalta jobb szagú, mint az, amit most használok. Hmm....

Nos, kábé ilyenek most a szexuális-higiéniai élvezetek: az ember talál itt-ott egy kis fertőtlenítőszert, egy parányi szeptikus nedves zsebkendős tasakot, és érzi, ahogy elönti a mérhetetlen melegség és elégedettség… 

Magyarán: lesz majd dolguk a pszichiátereknek, amikor ennek az egésznek vége lesz. 

De ezt bízzuk csak rájuk. Addig még sok van... Mi nyugodtan purifikáljunk, fütyülve és dalolva… 

Azzal még telik egy kicsit az örökkévalóság.