Önnön
szórakoztatásomra kitaláltam tegnap este ezt a játékot.
Elképzeltem
egy sor „normál” élethelyzetet, amely – először a kampányszerű otthonmaradás,
majd a sima, hatóságilag elrendelt teljes kijárási tilalom miatt – teljesen
átalakult, meglehetősen átértelmeződött vagy egyenesen felszámolódott. Aztán
rangsoroltam őket.
No,
de ezen most ne akadjunk fenn! Itt van egy ilyen ad hoc (átírható) tízes lista:
1. Elsőként, természetesen, egy jó kiadós összeszólalkozás jutott eszembe, amelynek a végén az ember becsapja az ajtót, de előtte még azt mondja a családtagjainak, hogy „na jó, akkor én most elmentem sétálni egyet” . (De jó azoknak, akiknek magánkertjük van, mert ez némiképp fenntarthatóvá teszi az említett viselkedésmodellt.)
2. Második
lenne a sorban az úgynevezett „shopping therapy” vagy akár a „window shopping”
amikor az embernek rossz (magyarán: szar) napja volt, és üzletről üzletre járva,
minden zugba és kedvezménybe belenézve kiengedi a gőzt. (Az online vásárlás nem
helyettesíti, ezt minden nő nagyon jól tudja, nem is kell magyarázni: ez utóbbi
csak sima virtuálportya, nuku varázs.)
3. A
dobogó harmadik fokán a gyermeksétáltatás lenne, és – bocsánattal legyen
ideírva – a kutyasétáltatás is. Tényleg fellelhetőek jelentős műfajbeli azonosságok
a kettő között. (A különbség talán annyi, hogy a gyermeknek egy bizonyos kortól
már el lehet magyarázni, hogy most nem lehet kimenni, míg a kutya kora ebben – bár
soha nem próbáltam kutyáknak magyarázni, de szerintem – nem nagyon segít. Megcáfolhatja, akinek van vonatkozó tapasztalata!)
4. Negyedik
helyezett a bármilyen válfajú kocsmázás (Ez mostanra vagy zugivássá alakult –
persze, csak amíg a készlet tart –, vagy egyenesen lement gyógyteavedelésbe,
mert „narkotikum” már csak ilyen formában lelhető fel a családi fészkek
áporodott melegében.)
5. Ötödik a kiadós barátnős pletyózás, de nem a telefonon is lekavarható változat, hanem az, amielőtt azt mondjuk hogy „ jó, ezt majd el kell mesélnem, amikor kávézunk”. (Nos, ilyen sincs: barátnő fogságban, kávé fogytán, a falaknak pedig fülük nőtt, főleg, ha éppen lejárt a tévésorozat, a februári meccsek újraközvetítése stb. Különben sincs túl sok mesélnivaló.)
6. Hatodik
a hatékony hivatalbeli koslatás fílingje, vagyis az ügyintézésbe csomagolt fél-
vagy egésznapos adminisztratív fontoskodás, amelyről este mindenkinek el lehet
mondani, hogy „annyi mindent elintéztem ma”. (Most erről még mesélni sem lehet,
mert minden telefonon, mailben, home bankingen vagy Facebookon „intéződik”, és mindenki,
akinek el lehetne dicsekedni, azonnal tudomást szerez róla. Ráadásul többnyire
azzal végződik, hogy „na, erre sincs/sem lesz pénzem/pénzük”.)
7. Hetedik helyen a pszichésen tuningoló fodrászolódás áll: az ember hazamegy, és látható a séróján, hogy nagy dolgokra szánta el magát. (Most aránylag szépen kell
beszélni a családdal, mert ha egy hónap múlva a karanténos fodrászollóra fanyalodunk, akkor a sérelemmel exponenciálisan nő a silány hajcsonkok létrejöttének lehetősége.)
8. Szevasz,
jóga, és neked is szevasz, meditáció! De
sok más ehhez hasonló kikapcs/bekapcsnak is, mert az embernek már reggel úgy kell
beállítania magát, hogy a „zenség” egész karanténnap kitartson. (Ja, és akinek
nincs udvara, még azt sem tudja eljátszani, hogy a többiek kicsit elmentek a városba,
hogy addig ő nyugodtan tudjon spirizni.)
9. Saját zenei ízlésnek való korlátlan adózás: szinte lehetetlen, mert mérget lehet venni, hogy valaki „háztartásbelit”
idegesíteni fog. (Én egyszer próbáltam a Deep Purple Child in Time-jával
illusztrálni a szinte négyévesemnek, milyen,
amikor ő művészileg vonyít, és amikor már belejöttünk mindketten a didaktikus szemléltetésbe, a család felnőttebbjei szanaszét futottak rémületükben, aztán hiába futottam utánuk, hogy ez a „nóta” az ő
idejükből való, nem hallgattak a szép szóra… Nos, képzeljük el az ilyen „zenés poénokat”
karanténban. No chance!)
10. Végül, de nem utolsóként, ott van az, amikor
azt mondjuk a másiknak, hogy „úgy meguntam már a képedet”, de ennek még esélyes
sincs átvitt értelműnek vagy költői túlzásnak lenni, hanem tényleg és szó
szerint így van ezzel kölcsönösen mindenki. (Pont ilyenkor szokás tizedszerre
is bekapcsolni a tévét, amit tíz perccel korábban kapcsoltunk ki, hogy megpihentessük
a szemünk. Na, sipirc egy jó könyvért a könyvespolchoz!)
Slusszpoén:
amikor a karantén lejár, nagy körültekintéssel és előrelátóan mindenki keretes házat akar majd
magának az eljövendő karanténos időkre, de erre egyfelől „megközelíthető” kertes
ház, másfelől belátható vásárlási perspektíva, harmadrészt meg pénz nem lesz.
Na jó, arról volt szó, hogy kicsit nevetünk, de azt hiszem, elég
realistára sikeredett a poénkodás…
U.i.:
Tegnap este én azon nevettem nagyon, hogyan vitte le Simon Jutka a szemetet
váradi úriasszonyként. Elolvashatjátok itt:http://erport.ro/helyzetkep/simon-judit-vesztegzar-naplo-8?fbclid=IwAR1Xf9ocPJ3laVU8DpyNtQ1KyzScifo73gJr4uzrd3z3MMOplJa1Vt6Tf2w
Comments
Post a Comment